| Tudnod kell, én várok rád!
Most fogtam fel igazán, mi voltál te az életemben. Amikor először megláttalak a magas tölgyfaajtó előtt, nem jelentettél többet számomra, mint egy hétköznapi varázsló jelentéktelen képességekkel. Szinte undorral tekintettem barna szemeidbe, hiszen egy holdkóros és jelentéktelen fazont láttam csak fényükben. Ezek után történt valami..., valami megrettentő velem. Megismertelek...
Megismertelek és kezdtem rájönni, hogy a saját magam által alkotott elképzelés nem egészen helyénvaló személyedről. Igaz, voltak sajátos gondolataid a világ dolgairól, és az emberek személyiségéről, de azért lassacskán rá kellett jönnöm, hogy érsz te annyit, mint mások. Sőt, amit nagyon féltem bevallani bárkinek is: egyre jobban megszerettelek...
Hihetetlen volt számomra ez az újfajta érzés veled kapcsolatban, ami lassan az őrületbe kergetett. Minden este rád gondoltam, és hirtelen rám tört a magány. Te voltál az első, olyan ember az életemben, akivel még az jövőmet is el tudtam volna képzelni.
Az idő múlásával azonban kezdett egyre tökéletesebbnek látszani a dolog kettőnk között, és azt már megtanultam, rövid életem folyamán, hogy, ami tökéletesnek indul, az biztos balul fog elsülni a legvégén.
Hirtelen átszakadt egy gát az életemben, ami olyan információkat is beszivárogtatott a tudatomba, aminek előtte hevesen ellenálltam. Rájöttem, hogy még te sem vagy, olyan tökéletes, amilyennek mondod magad, és amilyennek én elképzeltelek. Hihetetlenül cinikus és beképzelt tudsz lenni az emberekkel, így tömegesen lázadnak fel ellened! Tudom, te ezt nem bánod, de engem idegesít a nemtörődömséged, és a még ezt is felülmúló gyerekességed. Csalódtam benned... Közös történetünk elején még kedves voltál, de azóta sok minden változott. Kiszabadultál a gátlásos madárfészkedből és megpróbálsz új helyekre szállni. Néha jó lenne, ha te is éreznéd a fájdalmat, melyet azzal okoztál, hogy itt hagytál engem becsapva, megalázva. A mai napig eltűnődöm azon, hogy valaha lesz-e még közös jövőnk? Rátalálsz-e önmagadra és rájössz, hogy régen magad mögött hagytál egy olyan lányt, aki szívből szeretett téged, és még mindig várja, hogy a közeledbe lehessen. Mióta nem vagy velem, gondolataim megőrjítenek. Érzem, hogy nem vesztettelek el örökre, bár ez - az érzéseim szerint hosszú - viszontlátás megvisel. Úgy érzem, lassan kezd elfogyni az erőm,és feladom..., feladom és nem várok rád többet. Biztos vagyok benne, hogy rajtad kívül számtalan olyan ember él a világban, akinek többet jelentenék, mint neked. Fáj, de mégis elbúcsúzom tőled. Bár igazából, már rág búcsút intettünk egymásnak, de a lelkem még nem felejtett; de most itt az idő új vizekre evezni. Remélem nem fogok rád gondolni, de ha esetleg meggondolnád magad, és abbahagynád a repülés, tudd, hogy: én tárt karokkal várok rád, akár a világ végéig is!
by:lilyjamesfan |
AJÁNLOM AZ OLDALT
